4. Magyar nyugdíjrendszer - vázlatosan

A magyar nyugdíjrendszer több pilléren nyugszik. Az elmúlt időszak történései előtt azt mondtam volna, hogy hárompilléres, de jelenleg inkább két és fél (vagy inkább kettő-) pilléresnek nevezném.

Az alábbi ábrában vázlatosan igyekeztem összefoglalni, miként is épül fel a nyugdíjrendszerünk:

Legelső, s talán eddig legfontosabb pillér az állami nyugdíj. Ahogy korábbi bejegyzéseimben is írtam, felosztó-kiróvó rendszerről beszélhetünk, melybe a jelenlegi szabályozások szerint az alábbi befizetések történnek:

- munkáltatók részéről a munkavállalók bruttó bérének 27%-a kerül befizetésre társadalombiztosítási járulék címén (ebből 24% nyugdíjbiztosítási, 2% egészségbiztosítási és 1% munkaerőpiaci járulék);

- munkavállalók részéről nem magánnyugdíjpénztári tagok részéről a bruttó bér 10%-a kerül levonásra, mint nyugdíjjárulék (magánnyugdíjpénztári tagok esetében 2011.12.31-ig szintén 10% nyugdíjjárulék kerül levonásra, míg 2012.01.01-től 2%). (forrás: NAV, http://www.apeh.hu/adokulcsok_jarulekmertekek/fizetendo_jar)

Az állami nyugdíjrendszerbe befizetett összeg(ek)ből fizetik ki a jelenkor nyugdíjasainak ellátását - valójában nem képződik vagyon, a befizetés nem egyéni számlára kerülnek, így abból legfeljebb jogosultságunk lesz állami nyugdíjra (az akkor érvényes jogszabályok szerint), nem pedig megfelelő ellátásunk. Tudom, hogy jelenleg olyan elképzelések is vannak a mostani nyugdíjrendszer átalakítására, mely szerint az egyéni befizetéseinket egyéni számlán vezetnénk, azonban ez nem igazán változtat a helyzeten: ugyanúgy virtuális pénzösszegekről beszélgetnénk, nem állna a számok mögött konkrét vagyon. Ugyanígy tervezik az örökölhetőség "bevezetését" az állami nyugdíjrendszerben, azonban jelentősen szűkített körben.

Második fontos pillér a (kötelező/önkéntes?) magánnyugdíjpénztár volt, amelyek működését az elmúlt időszak történései, döntései szinte ellehetetlenítették, így nagyban csökkent a jelentőségük. Akik magánnyugdíjpénztári tagok maradtak, 2011.12.31-ig 0% tagdíjat fizetnek a pénztáraiknak, utána pedig 8%-os tagdíjat kell befizetniük a bruttó bérük után.

A befizetett összegek egyéni számlákra kerülnek, és a nyugdíjpénztár (vagy a mögöttük álló alapkezelők) tudása szerint kezelik azokat, igyekeznek gyarapítani. Hozzá kell tennem, hogy a pénztárak/alapkezelők befektetési politikáját (azaz mibe mennyi pénzt tehetnek, fialtathatnak) törvények szabályozzák, a mindenkori kormányzat, állam igényeinek megfelelően - talán emiatt fordulhatott elő, hogy az elmúlt évek hozama nagyon sok pénztár esetében nem vagy alig haladta meg az inflációt.

A magánnyugdíjpénztárban összegyűlt összeg szabadon örökölhető (megjelölt kedvezményezett vagy törvényes örökös által), amennyiben a pénztártag nem élné meg az állami nyugdíjkorhatárt. Korhatár elérése után a pénztártag szabadon hozzáférhet a nyugdíjpénztári egyéni számláján felhalmozódott vagyonhoz, többféle kifizetési mód közül választva (bár ennek pontos szabályai még nem tisztázottak).

Harmadik, azonban legfontosabb (egyre fontosabbá váló) pillér az öngondoskodás. Ez magában foglal minden olyan megtakarítási formát, amit egyénileg fizetünk, későbbi nyugdíjunk érdekében. (Bocs, ha kissé "pongyolán" fogalmaztam volna...)

Egyik öngondokodási forma az önkéntes nyugdíjpénztár, amely

- kizárólag önkéntes alapon szerveződik;

- tagdíjfizetés minimális összegét alapszabály határozza meg;

- szolgáltatásait rendszeres tagdíjbefizetésekből szervezi, finanszírozza;

- tagdíjbefizetések különböző kockázatú portfóliókba kerülnek befektetésre;

- befizetések, hozamok nyilvántartása egyéni számlán történik;

- egyéni befizetések után adókedvezmény vehető igénybe;

- kötelező várakozási idő (10 év) után a hozam hozzáférhetővé válik;

- teljes összeg felvételére az állami nyugdíjkorhatár elérése után van lehetőség;

- amennyiben a pénztártag nem éli meg az állami nyugdíjkorhatárt, az egyéni számlán összegyűlt összeg szabadon örökölhető (megjelölt kedvezményezett vagy törvényes örökös által).

Sajnos a hozamot tekintve az önkéntes nyugdíjpénztárak is hasonló teljesítményt értek el, mint a magánnyugdíjpénztárak, ezen csak az egyéni befizetések után járó adókedvezmény tudott segíteni.

Másik öngondoskodási forma a nyugdíjelőtakarékossági számla (röviden NYESZ), amely azonban - véleményem szerint - nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket: egyrészt nem igazán ismert, nem megfelelően kommunikálták a bevezetését, másrészt pedig azokat, akik "belevágnak", mindenféle tájékoztatás nélkül (vagy minimális tájékoztatással "felvértezve") "zavarják ki a tőzsde, a befektetések világába". A NYESZ-ben:

- tetszés szerinti összegek, bármikor elhelyezhetők;

- szabadon választhatók a befektetési lehetőségek, tetszőleges portfólióban (mindenkori Hirdetmények szerint);

- a portfólió összetétele szabadon változtatható, módosítható;

- állami támogatás, adókedvezmény vehető igénybe;

- bizonyos feltételek teljesülése esetén kamatadó-mentes;

- a megtakarításhoz az állami nyugdíjkorhatár elérésekor, de minimum 3 éves megtakarítási időszak után lehet hozzáférni.

Harmadik, talán legjobb és legfontosabb öngondoskodási forma a nyugdíjbiztosítás, a nyugdíjcélú, hosszútávú megtakarítási program. A nyugdíjbiztosítások befektetéssel kombinált (Unit-linked) életbiztosítások, melyeknél kiegészítő biztosításokkal széleskörű biztosítási védelem alakítható ki. Befektetési lehetőségként többféle, különböző kockázatú eszközalap közül lehet választani, az egyén kockázattűrő képességének és hajlandóságának megfelelően. Lehetőség van eseti, rendkívüli befizetésekre is, amelyek tovább növelhetik az összegyűlő "nyugdíjtőkét". Lejárata szabadon, egyéni igény szerint meghatározható, azaz az összegyűlt összeg hozzáférhetősége nem függ az állami nyugdíjkorhatártól. Emellett szót kell ejtenünk a befektetés biztonságáról is, ugyanis ez a megtakarítási forma per-, teher- és illetékmentes (nem perelhető, nem inkasszálható az APEH/NAV által, nem képezi hagyaték részét, azaz a megjelölt kedvezményezettnek nem kell illetéket fizetnie utána), illetve bizonyos feltételek teljesülése esetén kamatadó-mentes.