Előző bejegyzésemben nyugdíjrendszerünk történetéről, jobban mondva a bismarcki felosztó-kirovó nyugdíjrendszerről írtam.
Gondolom, nem nehéz kitalálni, hogy egész Európában ezen rendszer szerint oldották meg a nyugdíjasok ellátását. Ahogy a nyugdíjrendszer nevéből is következik, amit a (rendesen adozó) dolgozóktól elvesz, azt rögtön ki is osztja az akkori nyugdíjasok között. Lényegében semmiféle vagyon nem áll mögötte, amit kezelni lehetne, amely hozamot termelhetne - sajnos.
Észak-Amerika szerencsésebb felén (USA-ban és Kanadában) erősen építenek az öngondoskodásra. Lényegében aki fiatalon félretesz idős korára, azt az állam támogatja több téren, akár adókedvezményekkel is.
Új-Zélandon és Ausztráliában a létminimumhoz szükséges összeget állampolgári jogon biztosítják: ha valaki annál kevesebbet keres, azt az állam kipótolja. Aki akármilyen kicsiny összeggel is többet keres ennél, az nem számíthat erre a segítségre. (Az igazat megvallva a létminimum sem túl jelentős összeg: hazánkban a KSH 2010-re vonatkozó adatai szerint 78.736,- Ft volt... KSH - Létminimum 2010)
Dél-Amerikában, pontosabban Chilében az emberek a bruttó bérük 10%-át félretehetik és eldönthetik, hogy az államnak adják és onnan várják az időskori járandósságukat vagy magánalapokba helyezik és pénzüket a piaci trendeknek megfelelően fialtatják.
A magyar nyugdíjrendszer - véleményem és a szakértők véleménye szerint - az elmúlt időszak magánnyugdíjpénztárak körüli vitákig és intézkedésekig az egyik legmodernebb, legfejlettebb nyugdíjrendszernek számított, ugyanis a fenti 4 nyugdíjmodellből hármat magába épített - modhatnám példaértékűen, de erről inkább egy későbbi bejegyzésben írnék.
Gondolom, nem nehéz kitalálni, hogy egész Európában ezen rendszer szerint oldották meg a nyugdíjasok ellátását. Ahogy a nyugdíjrendszer nevéből is következik, amit a (rendesen adozó) dolgozóktól elvesz, azt rögtön ki is osztja az akkori nyugdíjasok között. Lényegében semmiféle vagyon nem áll mögötte, amit kezelni lehetne, amely hozamot termelhetne - sajnos.
Észak-Amerika szerencsésebb felén (USA-ban és Kanadában) erősen építenek az öngondoskodásra. Lényegében aki fiatalon félretesz idős korára, azt az állam támogatja több téren, akár adókedvezményekkel is.
Új-Zélandon és Ausztráliában a létminimumhoz szükséges összeget állampolgári jogon biztosítják: ha valaki annál kevesebbet keres, azt az állam kipótolja. Aki akármilyen kicsiny összeggel is többet keres ennél, az nem számíthat erre a segítségre. (Az igazat megvallva a létminimum sem túl jelentős összeg: hazánkban a KSH 2010-re vonatkozó adatai szerint 78.736,- Ft volt... KSH - Létminimum 2010)
Dél-Amerikában, pontosabban Chilében az emberek a bruttó bérük 10%-át félretehetik és eldönthetik, hogy az államnak adják és onnan várják az időskori járandósságukat vagy magánalapokba helyezik és pénzüket a piaci trendeknek megfelelően fialtatják.
A magyar nyugdíjrendszer - véleményem és a szakértők véleménye szerint - az elmúlt időszak magánnyugdíjpénztárak körüli vitákig és intézkedésekig az egyik legmodernebb, legfejlettebb nyugdíjrendszernek számított, ugyanis a fenti 4 nyugdíjmodellből hármat magába épített - modhatnám példaértékűen, de erről inkább egy későbbi bejegyzésben írnék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.