13. Pató Pál-effektus

Az autóban rendszeresen az Alma együttes zenéjét hallgatjuk, ha hosszabb útra megyünk - hiába, két gyermekem van, és a kislányomnak ez a kedvence. Petőfi Sándor Pató Pál úr című versét ők is feldolgozták, eléggé élvezhető formában...

Az igazat megvallva, amikor ezt a dalt/feldolgozást meghallom, nemcsak a zenével kapcsolatos gondolatok jutnak eszembe: ezt a verset Petőfi 1847. novemberében írta, azóta kb. 160 év telt el, s nagyon sok dolog nem változott...

Petőfi Sándor: Pató Pál úr
Mint elátkozott királyfi Túl az Óperencián, Él magában falujában Pató Pál úr mogorván. Be más lenne itt az élet. Ha egy ifjú feleség... Közbevágott Pató Pál úr: „Ej, ráérünk arra még!”				Puszta a kert, e helyett a Szántóföld szépen virít, Termi bőven a pipacsnak Mindenféle nemeit. Mit henyél az a sok béres? Mit henyélnek az ekék? Közbevágott Pató Pál úr: „Ej, ráérünk arra még!”
Roskadófélben van a ház, Hámlik le a vakolat, S a szél egy darab födéllel Már tudj' isten hol szalad; Javítsuk ki, mert maholnap Pallásról néz be az ég... Közbevágott Pató Pál úr: „Ej, ráérünk arra még!”				Hát a mente, hát a nadrág, Úgy megritkult, olyan ó, Hogy szunyoghálónak is már Csak szükségből volna jó; Híni kell csak a szabót, a Posztó meg van véve rég... Közbevágott Pató Pál úr: „Ej, ráérünk arra még!”
		Életét így tengi által; Bár apái nékie Mindent oly bőven hagyának, Soha sincsen semmije. De ez nem az ő hibája; Ő magyarnak születék, S hazájában ősi jelszó: „Ej, ráérünk arra még!”

Leginkább az utolsó versszakot találom „ütősnek”, hiszen napról napra szembesülök ezzel: a halogatás általánossá vált az élet szinte minden területén. Tisztában vagyok azzal, hogy nem egyszerű - sőt sok esetben kifejezetten fájdalmas - egyes dolgokon változtatni vagy a magunk hozzáállását/szemléletét módosítani, azonban ez mindenképpen szükséges, ha az életben előre akarunk jutni, boldogulni szeretnénk. Ez különösképpen igaz a pénzügyeink, illetve az egészségügyi és időskori ellátások területére is.

Az „átkos szocializmusban” nemzedékek nőttek fel abban a tudatban, hogy ha rendesen dolgoznak (sok esetben látástól-vakulásig) és fizetik a járulékokat (egészségügyi és nyugdíj), akkor az Állam majd gondoskodik róluk és cserében rendes ellátásban részesülnek, amikor szükségük lesz rá. Hiába telt el a rendszerváltás óta húsz év, még mindig vannak, akik szentül meg vannak győződve arról, hogy az Állam gondoskodik róluk.

Az Állam azonban nem tud (és bizonyos okok miatt nem is akar) megfelelően gondoskodni rólunk: a „szociális modellváltás” keretein belül egyre inkább kivonul(t) az oktatás, az egészségügy és a nyugdíj területéről (akkor is, ha jelenleg éppen az ellenkezője látszik).

Ezen átalakulásnak, a „szociális modellváltásnak” a „kisemberek” lesznek a legnagyobb vesztesei, illetve azok, akik még mindig hisznek a „mindenható és gondoskodó Állam” eszméjében. (Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy az Állam nem fog gondoskodni rólunk, az állampolgárairól, hanem arra akarok utalni, hogy ez az ellátás sokunk számára nem lesz elegendő, megfelelő.) Akik azonban hajlandóak változtatni, illetve tenni magukért, boldogulni fognak, őket nem fogja annyira érzékenyen érinteni. Az öngondoskodás egyre inkább fontossá válik!

Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy nagyon sokan vannak, akik egyik napról a másikra, egyik hónapról a másikra élnek, s nincs pénzük/lehetőségük takarékoskodni. Közöttük is találhatunk olyan családokat/embereket, akik - átgondolva, hogy mit szeretnének elérni hosszútávon és ezért mit hajlandóak megtenni, feláldozni - mégis meg tudják oldani a takarékoskodást, az öngondoskodást. Mindezt a saját (elvárt vagy valós) életszínvonaluknak megfelelően, ahhoz mérten kisebb összegekkel.

Olyanok is vannak, akik semmiképpen nem tudják megoldani ezt a „feladatot”: se módjuk, se lehetőségük nincs az öngondoskodás megvalósítására. Róluk azonban semmiképpen nem szabad lemondanunk - sem egyén szintjén, sem pedig az Állam szintjén. 

Kérlek, olvassátok el újra a „hét bő és hét szűk esztendővel” kapcsolatban írt bejegyzésem, gondoljátok át, hogy rövidebb-hosszabb távon belül mit szeretnétek elérni, ennek érdekében mit tennétek meg, miről tudnátok lemondani... Próbáljátok meg nem halogatni a fontos döntések meghozatalát, hiszen az egyáltalán nem vezet eredményre, sőt később nagyon keserű csalódást eredményezhet.

Amennyiben úgy gondoljátok, hogy ehhez szükségetek lenne egy kis segítségre, egy megértő (de jobbítóan kritikus szemléletű) „fülre”, akkor időpont-egyeztetés céljából vegyétek fel velem a kapcsolatot bármely elérhetőségemen (pl. e-mailben). Egy kötetlen és mindenféle kötelezettségvállalás nélkül beszélgetés keretein belül szívesen leülök Veled/Veletek.